A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születesnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születesnap. Összes bejegyzés megjelenítése

60 éves születésnapra

Még novemberben ünnepelte nagynéném a 60éves születésnapját, ezek a gyertyák erre az alkalomra készültek. Sajnos nem én készítettem őket de azért megmutatom nektek, hogy ti is gyönyörködjetek bennük.



Ez utóbbihoz tudni kell, hogy nagynéném eredeti végzettsége zenetanárnő.

Angyalok

Nagynéném hétvégén ünnepelte 60éves születésnapját és a barátoknak, vendégeknek ajándékba egy egy angyalos gyertyát szeretett volna adni. Mivel rengeteg dolga volt a készülődéssel ezért besegítettem a gyertyák készítésében.
Ők születtek meg:















Visszatértem a foltos blogomra is, nézzetek be.

Isten éltessen Klári!

A keresztlányom, testvérem nagyobbik leánya éppen ma 8 éves.
Ezt a gyertyát már néhány hete elkészítettem, amikor otthon voltunk, de csak ma fogja megkapni, ezért én is ma mutatom meg nektek.
Amióta a kishuga EZT a gyertyát kapta tőlem 3 éves születésnapjára többször is megkérdezte, hogy de neki mikor csinálok egyet. Na hát most jött el az ideje, uh. ISTEN ÉLTESSEN KLÁRI!

Immár egy nagyosabb gyertya, ami egy 8 éves iskoláshoz illik.





Tavaszias gyertya

Nagynéném készült születésnapra, és megkért, hogy segítsek be neki egy gyertya díszítésében, időhiány miatt. Gondolom mindenkinek ismerős az, hogy gyorsabban megy, ha egyféléből több darab készül, és bár nálam a gyertyák általában mindig egyediek, de ha már nekiálltam és kipakoltam a hozzávalókat, akkor ugyanarra a mintára kettő is elkészült. Tehát ugyanilyet kapott az ünnepelt, de ez a gyertya még keresi a gazdáját.

Nem tudom mennyire látszik a képeken, a minta körbefut  a gyertyán. Próbáltam montázst készíteni, de sajnos a technikai tudományom megadályozott benne.




Ferrari újra

ENNEK a gyertyának a mintájára rendelt egyik ismerősöm egy újabb szülinapi gyertyát, de sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Valami miatt a sárga viaszlapom annyira átlátszó, hogy látszik minden egyes folt, ahol rátapadt a gyertyára. Az eredeti gyertya is hasonlóan viselkedett, de ez most még roszabb. Sajnos ezzel már nem tudok mit kezdeni, mert leszedni már nem tudom, remélem azért a tulajdonosának, ha csak egy kicsit is, de tetszeni fog.
Talán túl vékony a sárga lapom, vagy esetleg már régi......








És itt van még egy esküvői gyertya, amit már sokszor láthattatok nálam, már biztos unjátok is, de ennek a fiatal párnak (unokatestvérem) nem csinálhattam mást, hiszen ők pontosan ilyen bolondosak, mint ez a gyertya.
Sajnos ez sem tökéletes, látjátok, hogy mi a gond vele??









1 éves születésnap

Unokahugink, egyben második keresztlányunk 1 éves szülinapját ünnepeltük tegnap, ebből az alkalomból készült ez a kicsi gyertya. Az édesanyja készítette az neki ezt a tortát, amiből ő is ehetett, és azért lett ilyen kicsi méretű a gyertya, hogy beleférjen a torta közepébe.

Kicsi emberkének kicsi emlék, de nagy nagy szeretettel.





Szülinapi gyertya

A ferrari autótorta és a ferrari emblémás kerek torta mellé készült még egy ferraris gyertya is a szülinaposnak. Azt mondják, hogy jól sikerült....







Gondolom, nem kell mondjam, melyik Forma1-es csapat a párom kedvence....




Újra itt - újra gyertya

Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, aminek az oka az volt egyrészt, hogy Karácsony óta nemigazán volt kinek gyertyát készítenem, nem volt "szezonja", másrészt pedig az, hogy el voltam foglalva a rongyaimmal, vásár és hasonlók, a foltos blogomon olvashattok róla bővebben.

De most íme egy újabb rendelés, talán ez megtöri a csendet. Születésnapra kérték, és az volt a kívánság, hogy kimondottan szerencsehozó gyertya legyen. Hát reméljük szerencsét is hoz majd a címzettnek! Isten éltesse sokáig!








A gyertya hátoldala..



Próbáltam vaku nélkül is lefényképezni, talán így jobban visszaadja a színeket.

Sok sok szülinapi virág.....


Kreatív nővérem van

Ha már a nővéremről esett szó, akkor íme néhány általa készített ez meg az, amit éppen ottlétemkor sikerült lefotózni.


Ezt a babát a kicsi lánya kapta, Fanni a 3 éves születésnapjára. Egy hasonlót készített nemrég egy ismerős gyermeknek szintén születésnapra, és hát Fanni is nagyon szeretett volna egyet, így hát (bár az utolsó percben) de elkészült az övé is. Szerintem nagyon jól sikerült, és a lényeg, hogy puha az egész teste, tehát alvó babának kitűnő.

























Ezeket a kis csuhé figurákat együtt készítették a gyermekekkel, főleg Klári kersztlányom vett részt benne. Ő már 6 éves, és igen jó a kézügyessége.