Babának

Íme egy újabb baba-gyertya, ezúttal egy kicsi fiúnak készült. Az egyik kolleganőm kérésére készítettem, aki nem keresztelőre, hanem csak úgy, "Isten hozott" ajándéknak szánta.















Újabb esküvő

Ezt az esküvői gyertyát szintén rendelésre készítettem. Bár nem is gondoltam volna, hogy annyi munka lesz vele, de örülök, hogy megcsináltam, már régen ki akartam próbálni ezt a mintát. Szerintem jól sikerült.


Régi munkák

Nyáron vendégségben voltunk az unokatesvéreméknél, és akkor fedeztem fel náluk egy régi munkámat, amiről valamiért nem készült fénykép, úgyhogy gyorsan lefényképeztem. Ez egy párna-pár, amit esküvői ajándékként kaptak tőlünk. Igaz, hogy nem illenek össze mintában, de mind a két modell nagyon tetszett nekem, ígyhát ilyenek lettek. Különösen örültem neki, hogy láttam, értékelik őket, és vigyáztak rájuk, olyanok voltak, mint újkorukban.





















Gyertya születésnapra

Ezt a mintát már megcsináltam többször is, egy régebbi bejegyzésben már látható volt, akkor ballagásra készült. Most ugyanezt a mintát választotta valaki, egy 40 éves születésnapra vitte ajándékba, csak az ünnepelt igencsak érzékeny a korára, így kérte, ne legyen rajta az évek száma, csak egy rövidke szöveg. Így készült el ez a gyertya.









































Egy kis emlékeztető:



Szomorú gyertya

Ezt a gyertya egy igazán nem kellemes eseményre készült, egy temetésre. Többet nem is tudok hozzáfűzni.


Takaró

Ezt a takarót nagynéném készítette első unokájának. Rátétes technikával készült, és nagyon jól sikerült. A képen sajnos nem látszik, hogy mekkora, de nem bébi-takaró méretre készült, így majd később is használhatja.














Ő a nagynéném, Gabi, tőle tanultam úgy a gyertyázás művészetét mint a foltvarrást. Sokat köszönhetek neki.

Keresztlányunk

Ha már bemutattam az újdonsült keresztlányunk keresztelőjére készített dolgokat, akkor íme néhány kép a kiscsajról is.