Karácsonyi készülődés

Egy kis karácsonyi készülődés, adventi koszorú készítés-képekben...


Játék

Ismét játék, ezúttal szülinapi, Valika-nál!



Arany-ezüst esküvő

Ezek a gyertyák esküvőre készültek. Az ezüst gyertyát egy barátnőm vitte a barátnőjének nászajándékba, a másodikat pedig az első ihlette...a boltban, ahol próbálkoztam az értékesítéssel, a főnöknőnek megtettszett, és ajándéknak szánta az egyik kliensének. Remélem mindkét párnak örömet hoztak.


















Kreatív nővérem van

Ha már a nővéremről esett szó, akkor íme néhány általa készített ez meg az, amit éppen ottlétemkor sikerült lefotózni.


Ezt a babát a kicsi lánya kapta, Fanni a 3 éves születésnapjára. Egy hasonlót készített nemrég egy ismerős gyermeknek szintén születésnapra, és hát Fanni is nagyon szeretett volna egyet, így hát (bár az utolsó percben) de elkészült az övé is. Szerintem nagyon jól sikerült, és a lényeg, hogy puha az egész teste, tehát alvó babának kitűnő.

























Ezeket a kis csuhé figurákat együtt készítették a gyermekekkel, főleg Klári kersztlányom vett részt benne. Ő már 6 éves, és igen jó a kézügyessége.








































Gyertya nővéremnek


Ez a gyertya még szeptemberben készült nővérem 30.születésnapjára.
Bár ezen a képen nem látszik, de a minta körbe megy és a gyertya illatos.
Mostanában elég sok '30 éves ' gyertyám volt....





Unokahugi szülinap

Ez volt a hétvégi program: készülődés, sütés-főzés (testvérem részéről), ajándék csomagolás (ez, a könnyebbik része nekünk jutott), és végül az ünneplés.


Ez a gyertya neki készült.

Születésnapra

Ez a legújabb alkotásom. Bár a gyertya-bizniszem nemigazán indult be, de kedves Meli kolléganőm hűségesen szerzi nekem a klienseket, persze csak ha éppen nem ő a kliens. Ezt is megrendelésre készítettem (általa).





























Kész a kandalló

Hát íme ez lett a kandalló projektből:

Először így terveztük, fehérre a felső részét, de mivel túl egyszínűnek találtuk, meg akartuk törni a nagy fehérséget valamivel. Hát az első ötletünk ez volt...
















...már az első lángok is meggyúltak...














...és bár a minta maga tetszett mindkettőnknek, de a párom valahogy nagyon nem volt megelégedve vele, nem pászolt a kandalló rusztikus stílusához (legalábbis mi rusztikusnak látjuk) :)

...ezért átfestettük














...és íme ez már a tegnap esti hangulat...hmmmm..

Konfirmálásra

Ezeket a gyertyákat az idén készítettem, mindkettőt egy-egy református leánykának konfirmálási emlék képpen. Kicsit bajban voltam, hogy milyen mintával készítsem őket, mivel gyertyát inkább katolikusok ajándékoznak, és az elsőáldozásra illetve bérmálásra szánt mintákban mind megjelenik a kereszt motívum, de azt hiszem sikerült úgy elkészíteni mindkettőt, hogy ne bántson senkit, mégis egy szép emlék maradjon.