Kandallónk lesz

Készül a kandallónk! Bár az elején kicsit tartózkova hallgattam a párom ötletét, miszerint építsünk kandallót, de most, hogy már alakul egyre inkább úgy érzem, szeretni fogom az új jövevényt a nappaliban. SK készíti, ami szerintem nem is olyan egyszerű vállalkozás, de mivel egy horibilisan nagy árajánlatot kaptunk már csak a megépítésére is(fűtőbetét nélkül), ezért azt mondta az én párom, na majd ő megcsinálja. Utánaolvasott sok helyen, éjjel nappal tanulmányozta, aztán nekilátott. Bár még nincs kész, de úgy tervezi, a hétvégén már begyújtunk. Alig várom!


Gyertyák az üzletben

Ezek is régebbi munkáim. Ők bemutató képpen kerültek be egy virágos üzletbe, ahol próbálkoztam az egyedi gyertyák megismertetésével, sajnos kevés sikerrel. Nálunk még nagyon nem divat az ilyesmi, és úgy érzem itt az emberek többsége nem is nyitott az új dolgokra. A virágüzlet esküvői termek díszítésével is foglalkozik, ezért gondoltam, hogy egy jó kiindulási pont lehetne, de sajnos nem vált be(persze ez nem az ő hibájuk volt).



Matyó-minta

Ez a gyertya is egy régebbi munkám, de egyike a kedvenceimnek. A minta a matyó hímzés után készült, csak egy kicsit megvariáltam a színeket...


Karácsonyi játék


Egy régi ötlet új szerzője: Csilla
Figyelgettem a magyarországi húzogatós játékot, itt-ott rátaláltam, és nagyon jó ötletnek találtam, csak úgy gondoltam, mivel "külföldről" böngészek kicsit bonyolultabb bekapcsolódni. De ez most egy nagyon jó ötlet, köszönjük Csilla! Én már nagyon várom!
A játékot megtalálod itt.
Kapcsolódj be te is!

Krizantem

Csak bámulni tudom a természetet....

Foltos blog

Úgy döntöttem, külön választom a munkáimat, ezért készítettem egy külön blogot a foltos munkáimnak. Egyenlőre próbálom összeszedegetni a régi "alkotásaimat",mivel már lassan 10 éve foltoskodok, de csak most kezdtem el blogozni. Próbálom nagyjából időrendben megmutatni őket, lehet, hogy ez nem mindig jön majd össze.
Böngésszétek szeretettel! Foltraforgó

Babának

Íme egy újabb baba-gyertya, ezúttal egy kicsi fiúnak készült. Az egyik kolleganőm kérésére készítettem, aki nem keresztelőre, hanem csak úgy, "Isten hozott" ajándéknak szánta.















Újabb esküvő

Ezt az esküvői gyertyát szintén rendelésre készítettem. Bár nem is gondoltam volna, hogy annyi munka lesz vele, de örülök, hogy megcsináltam, már régen ki akartam próbálni ezt a mintát. Szerintem jól sikerült.